2015. április 25.
A hattyúk tava című világhírű klasszikust mutatja be a Magyar Nemzeti Balett április 25-én az Operaházban. ARudi van Dantzig és Toer van Schayk alkotta monumentális átdolgozást még sosem játszotta az együttes. A balettirodalom világszerte legnépszerűbb balettjét kilenc alkalommal négy szereposztásban játsszák, valamennyi előadásra rekord idő alatt keltek el a jegyek.
A hattyúk tava című világhírű klasszikust mutatja be a Magyar Nemzeti Balett április 25-én az Operaházban. A Rudi van Dantzig és Toer van Schayk alkotta monumentális átdolgozást még sosem játszotta az együttes. A balettirodalom világszerte legnépszerűbb balettjét kilenc alkalommal négy szereposztásban játsszák, a szóló szerepekben a társulat legkiválóbb táncosai. Valamennyi előadásra rekord idő alatt kelt el minden jegy.
A hattyúk tava magyarországi bemutatója 1951. június 21-én volt. Az eredeti, Petipa-Ivanov féle előadás Aszaf Messzerer betanításában és koreográfiájában került színre, és 1969-ben, majd 1973-ban új díszletekkel és jelmezekkel újították fel. 1995-ben Vámos György (Yuri Vámos) változatát, majd 2001-ben ugyancsak a Petipa–Ivanov koreográfia nyomán ifj. Harangozó Gyula és Pongor Ildikó által készített koreográfiát mutatta be a Magyar Nemzeti Balett társulata, amely 2009 áprilisáig 397 alkalommal játszotta a darabot.
Van Dantzig és van Schayk alkotása szintén az eredeti koreográfiából építkezik, de sokkal nagyobb színpadi létszámot használ, monumentálisabb annál. S míg az eredetiben nem szerepel a teljes Csajkovszkij-zene, ebben a koreográfiában olyan zenei részletek is felcsendülnek, amelyeket a régi változat ismerői nem hallhattak a darabban. A balett látványvilága – a társkoreográfus és díszlet-jelmeztervező Toer van Shayk jóvoltából – egészen pompás megfogalmazást kapott. A 17. századi holland-flamand stílus és ízlésvilág pompája és szépsége elevenedik meg a színpadon, Rembrandt, Vermeer színei és ihlete talán egy kicsit nemzeti vonásokkal is felruházza a koreográfiát.
Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója az új színrevitelt kiállításában, a jelmezek és a díszlet kivitele alapján abszolút a tradicionális balettek közé sorolja, olyan produkciónak, amelynek egyértelműen az Operában a helye. „Nagy alkotás, sok „akcióval” és szólószereppel, amely ismét arra kínál lehetőséget a társulat számára, hogy megmutassa kvalitásait. A darabot éppen ezért négy szereposztásban is láthatja a közönség” – nyilatkozta. A balettigazgató, követve bevált gyakorlatát, az ismert szólisták mellett A hattyúk tavában is szólószerepre kért fel egy kartáncost, ezúttal Kim Minjung mutatkozik be Odette/Odile megformálójaként. A hattyúk tava budapesti színpadra állításában személyesen vett részt Toer van Schayk, aki az előadás néptáncbetétjeit koreografálta, és a jelmezeket, díszletet is jegyzi. Ugyancsak a darab betanítására érkezett Magyarországra Caroline Iura, a Holland Nemzeti Balett társulatának tagja, aki maga is többször táncolt a darabban, és Eleonora Demichelis koreológus, a Benesh-írásmód szakértője. Demichelis a produkció műsorfüzetébe készült anyaghoz interjút adott, amelyben elmondta: 2003-ban került Hollandiába a HET National Baletthez, ahol többek között Rudi van Dantzig A hattyúk tava című koreográfiájának harmadik és negyedik felvonásával foglalkozott. „A munkám valójában olyan, mint a betanító balettmesteré. A próbateremben, a színpadon és bizonyos részben az asztalnál zajlik. Egyrészt leírok, rögzítek egy koreográfiát, másrészt, ha szükséges, betanítom az adott darabot és ehhez használom az írásos lejegyzést. Ez azért fontosabb és pontosabb, mint például a filmről való tanulás, mert nem kell csupán a szememre, vagy az emlékezetemre hagyatkoznom, hanem van egy pontos kulcs a darabhoz.”
Az alkotás hazai vonatkozású érdekessége, hogy a darab férfi főszerepét az 1988-as hollandiai bemutatóra Solymosi Zoltán világhírű magyar balettművészre írták. Van Dantzig és Van Schayk műve kiemelkedően látványos színrevitel, amelynek különleges értéke a szereplők karakterének kidolgozottsága és a táncok tiszta szépsége. Az is érdekesség, hogy ez a változat nem a szerelmesek boldog egymásra találásával zárul, hanem az eredeti alkotói szándéknak megfelelően drámai befejezést kap: a herceg a végső küzdelemben a viharban kiáradt tóba fullad.
A „balettek balettje” hatalmas kihívást jelent a klasszikus balettegyütteseknek. A tökéletes technikai tudás mellett a szerepformálásra is nagy hangsúly kerül, különösen a kettős főszerep, Odette és Odile esetében. A fehér és a fekete hattyú két különböző karakterét egyetlen balerinának kell megformálnia, nem csupán a romantikus kettősség végleteit érzékeltetve, de a női jellem kettősségét is megmutatva. Hiszen a poétikus, törékeny, légies álomlény mellett ott áll a temperamentumával csábító hús-vér asszony, aki – ha csak egy pillanatra is – el tudja téríteni ígéretétől a herceget. A 2015-ös budapesti sorozatban a kettős női főszerepben Kim Minjung mellett bemutatkozik még Nakamura Shoko, Tanykpayeva Aliya és Kozmér Alexandra. A férfi főszerepet a bemutatón Kekalo Iurii, a második előadáson Timoeev Dmitry táncolja. A két utolsó összeállításban Oláh Zoltán, a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja, és Leblanc Gergely mutatkozik be a szerepben. Az előadásokat Héja Domonkos és Déri András dirigálja.
Rudi van Dantzig – Toer van Schayk – Pjotr Iljics Csajkovszkij
A HATTYÚK TAVA
Klasszikus balett három felvonásban
Koreográfia Marius Petipa és Lev Ivanov nyomán: Rudi van Dantzig
Néptáncbetét koreográfia: Toer van Schayk
Zeneszerző: Pjotr Iljics Csajkovszkij
Jelmeztervező: Toer van Schayk
Díszlettervező: Toer van Schayk
A díszlet- és jelmeztervező asszisztense: Ruud Lutgens
Világítástervező: Jan Hofstra
Betanító balettmesterek: Caroline Iura, Eleonora Demichelis, Toer van Schayk
Karmester: Héja Domonkos, Déri András
Odette/Odile: Nakamura Shoko, Tanykpayeva Aliya, Kozmér Alexandra, Kim Minjung
Siegfried: Kekalo Iurii, Timofeev Dmitry, Oláh Zoltán, Leblanc Gergely
Rothbart: Radziush Mikalai, Liebich Roland, Cserta József, Szakács Attila
Alexander: Bakó Máté, Lagunov Ievgen, Myasnikov Boris, Taravillo Carlos
Pas de trois lányok: Boros Ildikó, Balaban Cristina, Felméry Lili, Pap Adrienn, Carulla Leon Jessica, Golovyna Yuliya
További előadások: április 26., 29. 30., május 2., 3., 7., 9., 10.
Háttéranyag A hattyúk tavához
1875-ben Csajkovszkij felkérést kapott egy balettzene elkészítésére Vlagyimir Petrovics Begicsevtől, a moszkvai Cári Színház igazgatójától, aki a balett szövegkönyvének egyik írójaként is szerepelt. A hattyúk tava volt tehát a komponista első balettzenéje. Lírai és mégis drámai zenét komponált, amelyben a jó és a rossz küzdelme éppúgy megjelent, mint a visszatérő zenei motívum alkalmazása a főszereplő jellemzésére. 1876 áprilisára a kompozíció elkészült.
A hattyúk tava című balett születését két tánctörténeti dátum jelzi. Az első bemutató 1877-ben Moszkvában volt; Julius (Wentzel) Reisinger koreográfiája egyes források szerint megbukott a Bolsoj Színházban, tény azonban, hogy a darab hét évig színpadon volt Moszkvában.
A második immáron sikeres szentpétervári bemutatót megelőzte még egy moszkvai kísérlet 1880-ban. Ennek a változatnak az érdekessége, hogy Siegfried herceg szerepét a magyar származású Békefi Alfréd táncolta, aki főként karaktertáncosként dolgozott ebben az időben a cári színházak szolgálatában.
Az a színpadra állítás, amely sikert, sőt halhatatlanságot hozott az elvarázsolt hattyúlányok történetének, 1895. január 27-én zajlott le a szentpétervári Mariinszkij Színházban. A koreográfiát Marius Petipa (1818-1910) és Lev Ivanov (1834-1901) közösen készítette. Az 1895-ös változatban Csajkovszkij muzsikáját a koreográfusok saját elképzeléseikhez igazították.
A 19. század második felében született Petipa-koreográfiákat, így A hattyúk tavát is születésekor még nem rögzítették. Az élő hagyomány gondoskodott arról, hogy a művek megmaradjanak a repertoárban. Táncos generációk „lábról-lábra” adták tovább a lépéseket, amelyet az a tény is nagyban segített, hogy a darabok szinte folyamatosan műsoron voltak. Pedig Vlagyimir Ivanovics Sztyepanov (1866-1896) a szentpétervári Cári Színház táncosa 1892-ben kidolgozott egy lejegyző rendszert, amellyel sikerülhetett a koreográfiákat leírni. Petipa azonban nem lelkesedett azért, hogy műveit ilyen módón rögzítsék. Később azután Nyikolaj Szergejev (1876-1951) táncos és koreográfus ezzel a rendszerrel mégis rögzítette a fontosabb Petipa-darabokat. A 21 általa lejegyzett balettet tartalmazó kollekció az 1917-es forradalom után nyugatra került. 1969 óta ez a gyűjteményt a Harvard Egyetem Könyvtárának Színházi Gyűjteményében őrzik.
Rudi van Dantzig „Hattyúja”
Rudi van Dantzig (1933-2012), holland táncos és koreográfus különleges és meghatározó alakja volt a 20. századi holland táncművészetnek. Van Dantzig 1955-ben alkotta első táncdarabját (Night Island, Debussy zenéjére), amelyet azután még legalább 50 alkotás követett.
Van Dantzig saját bevallása szerint a modern és a klasszikus balett között egyensúlyozva építette fel koreográfusi életművét. Gyakran alkotott újra korábbi klasszikusokat, amelyek megtartását fontosnak gondolta a nemzeti társulat számára. Főleg úgy, hogy a klasszikus nyelvezettel fejezze ki a modern ember szorongásait, menekülését a boldogság és az álmok világából. Ilyen volt a Rómeó és Júlia, vagy az 1988-ban színpadra állított A hattyúk tava.
Utóbbival egy olyan verziót akart a színpadra állítani, amely a 20. századi közönséghez szól, mégpedig a klasszikus balett nyelvén. Munkatársa Toer van Shayk (1936- ): holland táncos, koreográfus, vizuális művész, aki díszleteket és jelmezeket is tervez. 1959-ben azonban ott hagyta a táncos pályafutását, hogy a hágai Képzőművészeti Akadémián festészetet és szobrászatot tanuljon. 1966-tól az amszterdami Holland Nemzeti Balett szólistája és szcenográfusa, 1971-től koreográfusa. Szcenikusként is mindig különlegeset alkotott, akár saját műveiben, akár van Dantziggal együttműködve. Van Dantzig halála után pedig a művészi örökség továbbéltetésében is részt vesz.
Érdekességek A hattyúk tava legendájáról
Egyes lexikonok szerint történetünk irodalmi alapja a népszerű német szerző Johann Karl August Musaus (1735-1787) meséje, Az ellopott fátyol (Der geraubte Schleier) lehetett. Ezt támasztják alá a balett szereplőinek német nevei is (Siegfried, von Rothbart, Benno von Sommerstern). A másik lehetséges forrás Alekszandr Nyikolajevics Afanaszjev (1826-1871) mesegyűjteménye, amelyben a folklorista-szerző az 1850-es években közel hatszáz orosz népmesét gyűjtött össze. Ebben is találunk olyan mesét, amely az elvarázsolt hattyúlányok történetét mondja el. Valószínűsíthető, hogy a forrásokra támaszkodva maga a zeneszerző Csajkovszkij gondolhatta ki az alaptörténetet. Vagy legalább is nagyban hozzájárult a történet kialakításához. Ugyanakkor a német kultúrájú Reisinger is szóba jöhet librettistaként, hiszen más darabok szövegkönyvének összeállítójaként korábban már szerezhetett gyakorlatot ebben. Egy másik szövegkönyv változaton pedig a Vlagyimir Petrovics Begicsev, a Moszkvai Cári Színház igazgatója és Vaszilij Geltzer táncos neve szerepel. Utóbbiak a 19. századi balett-szövegkönyv hagyományokat követték.
A hattyúk tava történetéhez is alapul szolgáló hattyú motívum világszerte sok helyen felbukkan a mitológiai történetek, legendák és mesék világában. A hófehér tollú, hajlékony nyakú, nemes külsejű madár szimbólumként is számos jelentésváltozattal bír, amelyekkel a régi idők embere éppen olyan gyakran találkozhatott, mint az újabb korok irodalmi műveit forgató, műalkotásait szemlélő közönség.
A különleges megjelenésű madár a női báj jelképeként már akkor feltűnt, amikor Aphrodité (Venus) és Artemisz (Diana) istennőket ábrázolták hattyúval. Apollón isten szent madaraként is számon tartják. Mikor Apollón Délosz szigetén megszületett, a szigetet hattyúk vették körül, hogy eltakarják azt Héra elől és Nap-Apollón kocsiját is hattyú húzta az örök tavasz szigetére.
Homérosz 21. himnuszában is szól az énekes hattyú hangjáról. Aiszkhülosz szerint a hattyúnak a szépsége mellett másik nagyon jellegzetes tulajdonságára, „hogy megérzi közeledő halálát, és csodálatos énekben fejezi ki szomorúságát.” Innen ered a hattyúdal fogalma.
Ugyancsak a görög mitológiából tudjuk, hogy Zeusz hattyú képében közeledett Lédához és szerelmükből nemcsak újabb mitológiai szereplők, hanem a későbbi korokban irodalmi és képzőművészeti alkotások egész sora született Michelangelótól Munkácsy Mihályig, Rilkétől Baudelaire-ig.
A germánok abban hittek, hogy szűzleányok jövendőmondó hattyúvá változhatnak. Ezzel a hittel is rokoníthatóak azok a mesék, amelyekben valamilyen természetfeletti birodalomból származó hattyúleányok levetik tollruhájukat, és emberi alakot öltenek. Ez a mozzanat megtalálható az Ezeregyéjszaka meséi közt, valamint számos más nép meséiben is. Az említett motívumok – alakváltás, madárlányok – már közelebb visznek a balettünk történetéhez, amelyben éppen az átváltozás szimbóluma kap majd fontos szerepet.
A kelta és a germán mondavilág is tele van alakváltoztató szereplőkkel. Különösen szép az a kelta ősmonda, amelyben egy Aingusz nevű tündérkirályfi madár alakot öltött tündérlány után vágyakozva keresi a boldogságot. „A Halottak napján a Sárkánytóban úszkáló háromszor ötven fehér madár” és a hozzájuk hasonulni vágyó ifjú házasságának története, amelyben a királyfi válik hattyúvá, boldog véggel záruló történet. De eszünkbe juthat a híres Wagner-opera, a Lohengrin is, amelyben a címszereplő a Hattyúlovag. A hattyú vontatta arany csónakban, talpig aranyba és fehérbe öltözött, pajzsára támaszkodó lovag látványa éppen elegendő a halhatatlansághoz, de arra már alig emlékszik valaki, hogy az operához szolgáló eredeti mondában maga a lovag öltött hattyú alakot.
A hindu mítoszokban a hattyúk azoknak a bölcseknek a jelképei, akik úgy tudtak élni, hogy nem ragaszkodtak a földi javakhoz. A szanszkrit nyelvben a hamsa vagy hansa szó hattyút jelent és számos istenség, mint például Saraswati, a zene és a művészet hindu istennője is hattyúháton utazott. A védikus irodalom is említi a hattyúkat, azokat pedig, akik nagy lelki erővel rendelkeznek gyakran „Nagy Hattyú" néven említi. A hattyú a tisztaság és a transzcendencia szimbóluma ezek szerint a tanítások szerint. Egy indiai legenda arról szól, hogy a hattyú el tudja választani a tejet a víztől. A hattyú az önmagát megvalósított lelket szimbolizálja, aki külön tudja választani a valóságot és az illúziót. Egyben a világi kötelékektől teljesen szabad és független lélek jelképe is, amely felemelkedve eggyé válhat az istenekkel.
Az ír legendárium sem nélkülözi a hattyú alakját. Eszerint Lir (Llyr, Lear), a Tenger- isten 900 évre hattyúvá változtatta mostohagyermekeit. Egy másikban a sidhek (föld alatt élő, természetfeletti lények) királya és Etain, Írország legszebb lánya hattyúvá változnak, hogy elmeneküljenek a király haragja és seregei elől. Az átváltozás, a hattyúvá változás tehát itt is felbukkanó közös motívum.
Az egyik német legendában egy vadász meg akar ölni egy hattyút, aki váratlanul szépséges leánnyá változik. Megígéri a vadásznak, hogy a felesége lesz, ha egy évig meg tudja őrizni a találkozásuk titkát. A vadász azonban nem tudta megtartani a fogadalmat, és el is veszítette a hattyúlányt. Bizonyára ezúttal is ismerősnek tűnhet a történet.
A szlávok hasonló történetet tudnak egy Mihail Ivanovics nevű vándorról vagy csavargóról. Ő is le akart lőni egy hattyút, de az figyelmeztette, hogy ne tegye meg, különben egész életében balszerencsés lesz. Mihail Ivanovics leengedte a fegyverét, mire a hattyú szépséges leánnyá változott. A történetnek több befejezése is lehetséges, a szláv keresztények szerint a legény elviszi a hattyúlányt Kijevbe, hogy megkereszteljék, aztán elveszi feleségül. De, hogy a többi megoldás szerint boldogan élhettek-e egymással, azt nem tudjuk.
A hattyúlovagoknak és hattyúhercegnőknek, mágikus alakváltoztatásoknak tehát se szeri, se száma a legendás történetekben. A Grimm testvérektől Andersenen át a magyar Benedek Elekig számos mesében is felbukkannak a legkülönbözőbb hattyúalakok. A történetekben éppen az a szép és izgalmas, hogy bennük sokféle motívum, elem, mitikus, történelmi és fantasztikus réteg rakódik egymásra, amelyből nagyszerűen lehet meríteni, mint ahogy merítettek is egy-egy színpadi mű szövegkönyvéhez. De vajon a sok közül, pontosan melyik történet szolgált valójában alapul A hattyúk tava című baletthez és ki írta az eredeti változat szövegkönyvét?
A sajtóanyag részleteket tartalmaz Major Rita az Opera magazin számára készített cikkéből és az előadás műsorfüzetének ugyancsak általa készített anyagából.