2015. február 7-én mutatták be ünnepélyesen a Rózsavölgyi Szalonban Georg Klein: Üstökösök című könyvét. A szerzővel Spíró György beszélgetett. A könyv a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg.
Új esszékötetében Georg Klein három kiemelkedő jelentőségű alkotó:
- a zeneszerző Bartók Béla,
- a genetikus Seymour Benzer és
- az orvosi Nobel-díjjas botanikus Barbara McClintock
pályájának bemutatásával és munkásságának elemzésével nagyszabású szellemi kalandozásra invitálja az olvasót. A közös vonásokat keresi és mutatja fel a három öntörvényű életben, miközben a laikus számára is érthetővé teszi életművük úttörő jelentőségét, a genetikai és a molekuláris biológiai kutatások és eredmények lényegét. A szerzőt ugyanaz a szenvedély hajtja, mint hőseit: a gondolkodás szenvedélye, a művészet, a tudomány, a másik ember, a világ működése iránti olthatatlan érdeklődés.
A könyvet fordította: Kúnos László
[A zeneszerző] Vágytam rá, hogy megírhassam ezt az esszét, talán azért, hogy beszívhassam azt a tiszta levegőt, amely körülveszi Bartókot. Tudtam, hogy találhatok valamit Bartókban túl azon, amit minden nagy, halhatatlan zeneszerzőben megtalálhatok. A többiekhez hasonlóan Bartókot is a fenomenális zenei tehetsége teszi halhatatlanná. De az ő sajátos, félénk és magabiztos, előzékeny de hajlíthatatlan, halk szavú de a nácizmussal és az elnyomás más formáival szemben megalkuvás nélkül fellépő személyisége adja meg életműve végső formáját. És még valamit, túl az életművén. A példát, mindannyiunk számára. A példát, hogy mi még az ember, vagy mi lehet még az ember.
[A genetikus] Egyáltalán nem érdekelte a vallás. Ennek ellenére a nagy zsidó ünnepeken eljárt a zsinagógába, apja iránti tiszteletből. Apja mellett ült a padban, de imakönyv helyett fizikakönyvet tartott az ölében. Apja úgy tett, mint aki nem látja, fia iránti tiszteletből.
[A botanikus] Rhoades mindig ámulattal nyilatkozott arról, hogy McClintock mennyi mindent lát a mikroszkópban. Amikor ezt egyszer neki is elmondta, Barbara azt válaszolta: „Tudod, amikor egy sejtet nézek, akkor leereszkedem abba a sejtbe, belépek és körülnézek.”
www.corvina.hu
Klein György
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Klein György vagy Georg Klein (Budapest, 1925. július 28. – ) magyar származású svéd sejtbiológus, immunológus, onkológus, esszéíró, a biológiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja. A daganatképződés sejtszintű folyamatainak, a rákos megbetegedések virológiai és immunológiai szempontú vizsgálatának nemzetközileg elismert tudósa. 1957 és 1993 között a stockholmi Karolinska Intézet daganatbiológiai tanszékének vezetőjeként tevékenykedett.
1947 óta Klein Éva (1925) immunológus, onkológus férje.
Tartalomjegyzék
- 1 Életútja
- 2 Munkássága
- 3 Társasági tagságai és elismerései
- 4 Főbb művei
- 5 Felhasznált forrás
- 6 További információk
Életútja
Középiskoláit a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte, majd 1944-ben jogi tanulmányokba kezdett a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen. Zsidó származása miatt 1944-ben a pesti gettóba került, s miután megszökött egy munkatáborba tartó transzportból, álnéven bujkált a második világháború lezárultáig. 1945-ben egy féléven keresztül a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán, ezt követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem orvosi karán folytatott tanulmányokat. Tanulmányaival párhuzamosan 1945–1946-ban szövettani, 1946–1947-ben pedig patológiai demonstrátor volt a fővárosi egyetemen.
1947-ben a stockholmiKarolinska Intézet tumorbiológiai osztályának ösztöndíjas kutatója lett, s 1948 elején végleg Svédországban telepedett le. 1950-ben a philadelphiai Rákkutató Intézetben (Institute for Cancer Research) folytatott kutatásokat. 1951-ben a Karolinska Intézetben szerezte meg orvostudományi oklevelét, 1952-ben pedig a biológiai tudomány doktora címet is megvédte. 1951-től a Karolinska Intézet citológiai tanszékén oktatott docensként Torbjörn Caspersson mellett, 1957-től 1993-ig az intézet daganatbiológiai tanszékének volt tanszékvezető professzora. Közben 1961-ben a Stanford Egyetem vendégtanára, 1972-ben a washingtoni Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institutes of Health, NIH) Fogarty-ösztöndíjasa volt, 1973 és 1993 között pedig a jeruzsálemi Héber Egyetemen oktatott vendégprofesszorként. 1993-tól a Karolinska Intézet Mikrobiológiai és Daganatbiológiai Központjában dolgozik kutatócsoport-vezetőként, professor emeritusi címmel.
Munkássága
Fő kutatási területe a rákos megbetegedések kialakulásának sejtbiológiai, sejtgenetikai, virológiai és immunológiai vonatkozásai, a rákos sejtek, daganatok által kiváltott immunválaszok sajátosságai. A Karolinska Intézet kutatójaként 1948-tól napjainkig felesége, Klein Éva számít legközelebbi munkatársának, több sejtbiológiai kérdést közös erőfeszítéssel tisztáztak.
A sejtek rosszindulatú elváltozásait, a daganatképződést (karcinogenezis) tanulmányozva már pályája korai szakaszában felismerte a daganatsejtek populációdinamikájánakszelekciós mechanizmusait. Részletesen feltárta a mutálódott beteg sejtek osztódását, a szövetburjánzást stimuláló onkogének szerepét, valamint a daganatképződés folyamatát gátló szuppresszió folyamatát, és az abban részt vevő szuppresszorgének működését. Behatóan vizsgálta több DNS-vírus daganatképző képességét, így többek között foglalkozott a bőr- és méhnyakrákot előidéző humán papillomavírusokkal, a nyirokszövetrákot okozó Epstein–Barr-vírussal, illetve a Kaposi-szarkóma kialakulásában közrejátszó herpeszvírusokkal.
Tumorimmunológiai kutatásai során az immunrendszer azon – immunsurveillance néven ismert – képességét vizsgálta, amellyel felismeri a nem saját antigéneket, ezen keresztül a szervezetben kifejlődött kóros, daganatos sejteket, és felveszi ellenük a harcot. Kutatásai kiterjedtek az immunválaszt kiváltó transzplantációs tumorantigének szerepére, behatóan vizsgálta a csontvelőben termelődő B-limfocitáknak és a csecsemőmirigyben differenciálódó T-limfocitáknak az immunreakciókban játszott szerepét, antigénfelismerő képességét, illetve az idegen antigént hordozó sejt károsításához vagy elpusztításához vezető immunfolyamatokat. Klein Évával elsőként mutattak rá a Burkitt-tumor vizsgálata kapcsán a limfóma (nyirokrendszeri daganat) és a limfociták kromoszómatranszlokációra, s bebizonyították, hogy a transzlokáció aktiválja a celluláris onkogéneket, ezzel megindítja a sejtek rákos átalakulását.
Jelentős tudományos közleményeinek száma meghaladja a háromszázat, az Advances in Cancer Research és az Advances in Viral Oncology szerkesztője. Az 1980-as évek óta több memoárkötete, önéletrajza és tudományfilozófiai esszéje jelent meg könyv alakban svédül, némelyiknek magyar fordítását is közradták.
Társasági tagságai és elismerései
1983-ban a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, emellett részt vesz a Nyugati Magyar Tudományos Tanács munkájában is. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia rendes tagja, a Finn Tudományos Társaság, az Amerikai Egyesült Államokbeli Nemzeti Tudományos Akadémia és az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia külső tagja, 1999-től a liège-i székhelyű Európai Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. Számos más nemzetközi tudományos szervezet munkájában részt vesz: tiszteleti tagja az Immunológusok Amerikai Egyesületének (American Association of Immunologists), 1989-től az Amerikai Rákkutatási Egyesületnek (American Association for Cancer Research), a Francia Immunológiai Társaságnak (Société française d’immunologie), külső tagja az Amerikai Filozófiai Társaságnak (American Philosophical Society). 1999-től a New York-i Daganatimmunológiai Akadémia (Academy of Cancer Immunology) alapító tagja, 2002-től az Európai Rákkutatási Egyesület (European Association for Cancer Research) tiszteleti tagja. 1957 és 1993 között a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj-bizottság tagjaként tevékenykedett.
1960-ban feleségével, Klein Évával megosztva Bertha Goldblatt Teplitz-díjat, 1967-ben Clowes-emlékérmet, a Dán Patológiai Társaság díját és Lennander-emlékérmet, 1972-ben Shai Shacknai-, 1973-ban Bertner-, 1974-ben Griffuel-, 1975-ben Harvey-, 1976-ban Gardner-, 1977-ben Behring-, 1978-ban Björken-, 1979-ben a General Motors rákkutatási alapítványának Sloan-díját és a Santa Chiara Academy díját, 1983-ban Klein Évával megosztva Erik Fernström-, 1989-ben Letterstedt-, 1990-ben a Svéd Irodalmi Akadémia Dobloug-, valamint az Oslói Egyetem Lisl és Leo Eitinger-díját, 1991-ben az Arizonai Egyetem Donald Wae Waddel-emlékérmét, 1995-ben a Ramat Gan-i Bar-Ilan Egyetem Tovi Comel-Walerstein-díját, 1996-ban Thomas P. Infusino- és Kaposi-díjat, 1997-ben Chester Stock-díjat, 1998-ban Robert Koch-aranyérmet, a Kolumbiai Köztársaság Nemzeti Érdemrendjét és a baltimore-i Humánvirológiai Intézet életműdíját, 2001-ben Paracelsus-érmet és Wick R. Williams-emlékérmet, 2002-ben Ingemar Hedenius-díjat kapott. 2005-ben humánbiológiai kutatásaiért a Cseh Tudományos Akadémia Mendel-érdemérmét, 2006-ban a Rákregiszterek Nemzetközi Egyesületének (International Association of Cancer Registries, IACR) érdemérmét vehette át.
1966-ban a Chicagói Egyetem, 1988-ban a Debreceni Orvostudományi Egyetem, 1989-ben a jeruzsálemi Héber Egyetem, 1991-ben a Nebraskai Egyetem, 1994-ben a Tel-avivi Egyetem, 2001-ben pedig az Oszakai Egyetem díszdoktorává avatták.
Az író korábban megjelent néhány munkája:
A humanista tudós, Életutak sorozat
Georg Klein, Erdei Anna, Módis László, Szél Ágoston
Typotex Elektronikus Kiadó Kft.
Menjek haza, vagy maradjak itthon ?
/ Eszéki Erzsébet
Kardos, G. György, Klein, George,
www.wikipedia
www.corvina.hu
http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2015/tv1501/klein.html A Természet Világa cikke Beszélgetés Klein György Professzorral
Georg Klein könyvét ajánlom mindenkinek, érdekes, értékes, olvasmányos, letehetetlen mű.
Általa közelebb kerülhetünk Bartók muzsikájához, megérthetjük, mit fejez ki a Kékszakállú herceg vára, a Csodálatos Mandarin. Megismerjük Bartókot a humanista embert. Megtudhatjuk, hogyan alakult ki Bartók és Kodály barátsága.
Tudósok pályáját ismerjük meg, akik szembementek a kor értetlenségével, amikor egy új dolgot felfedeztek, és végül győztek.
