Flandria és Magyarország egyaránt több kultúra metszéspontjában áll, s alighanem ez magyarázza e két nemzet művészetének oly gazdag történetét. De nemcsak a múlt kapcsolja egymáshoz a magyar és a flamand kultúrát, hanem minden bizonnyal a jövő is. Erre kíván rámutatni a „Futurspektiv – Új Flamand Mesterek” elnevezésű rendezvénysorozat, amely április 9. és 30. között tizenegy produkcióval mutatja be Budapesten a flamand kulturális élet jelenlegi állását. Az érdeklődők a fesztivál honlapján, a www.futurspektiv.hu oldalon tájékozódhatnak.

 A különféle zenei műfajoktól a színházon és a táncon át a vizuális művészetek legfrissebb irányzataiig, gyakorlatilag nincs olyan művészeti ág, amely ne képviseltetné magát a Futurspektiv Fesztiválon. Ahogy André Hebbelinck, a Flamand Kormány magyarországi képviselője fogalmaz: „Húsz évvel a vasfüggöny lebontása után ez a rendezvény egyszerre köszöni meg Magyarországnak mindazt, amit a múltban tett, s köszönti a jövő Magyarországát.” Az utóbbi huszonöt év flamand művészeti életének pezsgését több dolog magyarázhatja. Az egyik, hogy a 19. századi nemzetiségi mozgalmak okozta kétosztatúság és kétnyelvűség egyszerre teszi fontossá a sajátosan nemzeti jellegű művészetet és az egyetemes kifejezési formák keresésének igényét. A francia és a német tradíciók rendkívül termékeny térbeli közelsége pedig szinte kötelezővé teszi, hogy minden helyi kezdeményezés európai rangú alkotásokat hozzon létre. Függetlenül irányzatoktól, műfajoktól, alkotói iskoláktól, hagyományoktól.

 A sokszínűség jegyében indul a fesztivál, amelynek nyitókoncertjére április 9-én, a Zeneakadémián kerül sor: a Collegium Vocale Gent egy ritkán hallható barokk remekművet, Händel Brockes-passióját adja elő az Akademie für Alte Musik Berlin együttesének közreműködésével, Marcus Creed vezényletével. Flamand kórus, német zenekar, angol karmester. Aligha kerülhet autentikusabb kezekbe az itáliai, német és angol hagyományokat egykor oly mesterien ötvöző Händel művészete.

 Másnap a jazzé a főszerep: április 10-én a virtuóz jazz-zongorista, Free Desmyter, és világzenei együttese, az Ahoar ad koncertet a Millenárison. A kvartett két tagja európai jazz-muzsikus, két tagja pedig iraki tradicionális zenész, így az est nem csupán zenei élménnyel szolgál, hiszen nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít majd. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig.

 A fesztivál egyik legizgalmasabb eseményének ígérkezik az Ernst múzeum április 11-től megtekinthető tárlata, a nemzetközi hírű képzőművészek részvételével rendezett Vérité exposée – az emlékezetről című kiállítás. Sven Augustijnen, David Claerbout, Ana Torfs és Els Vanden Meersch munkái a személyes és a társadalmi emlékezettel és feledéssel foglalkoznak. Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgatnak a kortás képzőművészet legkülönfélébb kifejezőeszközeivel.

 Április 17-én a kultúrnomádokat tömörítő Zita Swoon elnevezésű együttes fogja bemutatni a Millenárison, hogy miként mozoghat otthonosan egy zenekar egymástól olyan eltérő zenei világokban, mint a francia sanzon, a progresszív rock, a soul vagy az elektronikus tánczene. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót.

 Az excentrikus rendezőként ismert Wayn Traub tíz éve készülő trilógiájának záró darabját mutatja be a Trafóban április 17-én és 18-án: a Maria Magdalena című „film-opera” – miként Traub nevezi – hamisítatlan, minden érzéket rabul ejtő totális művészet. Történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek festik meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.

 Április 18-án a Millenáris Teátrumban tekinthető meg a Kopergietery nevű színtársulat Rohanás című produkciója, amely a techno-kultúra zenéjére és gesztusaira építve beszél az élet szeretetéről huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadásában.

 Ugyanaznap ad közös koncertet az A38-as hajón a flamand elektronikus zenei szcéna két időzített bombája, a The Subs és a Shameboy, bizonyítva hogy Flandria számára nemcsak a magasművészet, hanem a legmagasabb színvonalon művelt populáris kultúra is alapvetően fontos. Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető az európai tánczenei piacot felkavaró két formáció zenei stílusa.

 A Merlin Színházban április 21-én és 22-én látható dokumentumvideó-performanszot Antwerpen legprogresszívebb művészeti kollektívája, a BerlinBerlin jegyzi. A Budapesten is bemutatásra kerülő, Bonanza című produkció súlyos társadalmi kérdéseket feszeget egy valaha virágzó észak-amerikai bányászváros hanyatlástörténetét festve meg: a városkának jelenleg hét állandó lakosa van, akiket egyetlen dolog köt össze, valamennyien gyűlölik egymást. Az öt képernyőn zajló vetítés, amelynek hátteréül a város gigantikus, hétszer három méteres makettje szolgál, jóval több puszta mozinál. Színház és film határterületén járunk tehát a BerlinBerlin társulat produkcióját nézve, s persze az emberi lélek legmélyebb bugyraiban.

 Április 23-én és 25-én találkozhatnak az érdeklődők a kortárs flamand irodalom egyik legérzékenyebb és legelmélyültebb szereplőjével, Rachida Lambarettel, akinek könyvei a bevándorlás kérdése kapcsán hagyomány és modernség metszéspontjában vizsgálják a 21. század lehetséges női szerepeit.

 A fesztivál zárónapján, április 30-án este tíztől az A38-as hajón nyer bizonyítást, hogy az élet szeretete meghatározó vonása Flandriának: napjaink legszexibb zenei formációja, az elektropop műfaját forradalmasító Vive La Fête fogja őrületbe kergetni a budapesti közönséget. Zenei nyelvük igencsak különös. Kicsit olyan, mintha a nyolcvanas évek popzenéjének legjavát a hűvös new wave-vel, a legjobb fajta elektronika elképesztő hangzásaival és a hatvanas évek legbájosabb, Serge Gainsbourg által inspirált francia szövegeivel kevernénk össze.

 A Futurspektiv záróeseményeként pedig este nyolctól lép fel a Trafóban a neves koreográfus, Arco Renz, és társulata, a Kobalt Works. Előadásuk a nőiségről és a másságról szól, s a 21. századi táncnyelvet a kathak és a balinéz tánc illetve a kínai opera hagyományával ötvözi. Az i!2 című darab újraértelmezi és megkérdőjelezi egyén és egyéniség, közösség és szabadság fogalmát, két ember, illetve két test egymáshoz való viszonyát – legyen szó társról, szeretőről vagy csupán egy idegenről. A másikról tehát. Pontosabban a másságról.

 Sajtókapcsolatok: Tamás Dorka, tamas.dorka@chello.hu, 30/474-5592

04.09.

Zeneakadémia - Nagyterem - 19.30

COLLEGIUM VOCALE GENT / AKADEMIE FÜR ALTE MUSIK BERLIN

G.F. HÄNDEL: BROCKES PASSIÓ

[komolyzene | classical music]

 Vezényel | Conductor:

Marcus Creed

 Közreműködik | Performed by:

Svetlana Doneva (szoprán | soprano)

Sophie Klussmann (szoprán  | soprano)

Colin Balzer (tenor | tenor)

Hans Jörg Mammel (tenor | tenor)

Sebastian Noack (basszus | bass )

Alexander Schneider (kontra-tenor | contra tenor)

Bartold Heinrich Brockes, a 18. századi jelentős német költő 1712-ben írta be magát a zenetörténetbe, amikor közreadta a később Brockes-passió néven híressé vált oratórium-szövegkönyvét Krisztus szenvedéstörténetéről. A következő néhány évtizedben több mint tíz zeneszerző írt a librettóra zenét, nem kisebb nevek, mint Reinhard Keiser, Georg Philipp Telemann vagy Georg Friedrich Händel. A händeli feldolgozás kimagaslik a többi közül: művének zenei gazdagságát jól jellemzi, hogy a későbbiekben több oratóriumában is felhasznált tételeket ebből az 1716 körül írott művéből.

A Magyarországon kuriózumnak számító nagyszabású darab ezúttal a legavatottabb előadók tolmácsolásában lesz hallható. A Philipp Herreweghe által 1970-ben alapított Collegium Vocale Gent a historikus előadói gyakorlat hőskorától kezdve működik folyamatosan, s a 18. század zenéjét a kórus tagjai anyanyelvi szinten „beszélik”. Hasonló otthonossággal mozog a händeli idiómában a felvillanyozóan friss interpretációiról híres historikus zenekar, az Akademie für Alte Musik Berlin. A két együttest és a historikus gyakorlat élvonalába tartozó szólistákat a Németországban élő angol karmester, Marcus Creed vezényli.

 Bartold Heinrich Brockes, respected 18^th century German poet, wrote his way into music history in 1712 when he published what was later to be known as the Brockes Passion oratorio libretto. In the decades to come, ten or more composers wrote music to the libretto, including notable names such as Reinhard Keiser, Georg Philipp Telemann and Georg Friedrich Händel. The Händel work of 1716 is of particular interest, several of his later oratorios feature elements of this Brockes Passion.

The sheer scale of the piece makes this a unique performance in Hungary, particularly as it will showcase the talents of some of the finest artists of the present day. When Philipp Herreweghe established the Collegium Vocale Gent in 1970, he built a choir fluent in the musical language of the 18^th century and began a movement to promote historically faithful performance. Meanwhile, the Akademie für Alte Musik Berlin historical orchestra is equally at home in the Händel oeuvre and is known for its incredibly fresh interpretations. These two groups are joined by several top historical soloists and brought together by Germany-based English conductor Marcus Creed.

 Web: www.collegiumvocale.com, www.akamus.de

 A Filharmónia Budapesttel közös produkció

04.10.

Millenáris Fogadó – 20.00

 AHOAR

[jazz]

 Free Desmyter (zongora | piano)

Saad Thamir (ének, ütőhagszerek |  vocals, percussion)

Volker Heinze (nagybőgő | bass)

Bassem Hawar (djoze)

 Európa és a Közel-Kelet nyújt egymásnak kezet az Ahoar nevű együttes zenei világában. A két európai jazz-zenész és két kivételes képességű iraki muzsikus együttműködéseként létrejött kvartett nemcsak kultúrák, de zenetörténeti rétegek között is átjárást biztosít. Előadásukban tökéletes egységbe forr a 21. századi jazz, a 3000 éves múltra visszatekintő, sumér tradíciókra épülő közel-keleti zene és a nyugat-európai művészi zene legszebb hagyománya Bachtól Messiaenig. Az együttest a jazz-zongoristaként (és saját kvartettjének vezetőjeként) jól ismert Free Desmyter alapította az iraki Saad Thamirral és Bassem Hawarral, hozzájuk csatlakozott a jazzbőgős Volker Heinze. Az ősi iraki térdhegedűt megszólaltató Bassem Hawar – aki halbőrből és kókuszdióhéjból készítette saját hangszerét – hosszú időn át tanított a Bagdadi Konzervatóriumban: különös hangszerének földöntúli hangja tökéletes párra lel az ütőkön játszó Saad Thamir elbűvölő mélységű és hangszínű éneklésével. Az Ahoar meditatív zenéje transzcendens világba kalauzolja el a hallgatót, olyan tájakra, ahol nem létezik idő, ahol nincsen más, csak a puszta hangok és a pőre érzelmek.

 Ahoar is a chance musical meeting between Europe and the Middle East - half the quartet is made up of European jazz virtuosos, while the other comprises a pair of remarkably talented Iraqi musicians. Together, they not only build bridges between diverse cultures, they also connect layer upon layer of musical history. Their performances effortlessly combine 21^st century jazz with 3,000 years of Persian and Sumer music while incorporating the finest strains of classical music from Bach to Messiaen. The ensemble was formed by heralded jazz pianist Free Desmyter, known for the quartet bearing his name, alongside founder members Saad Thamir and Bassem Hawar. Jazz bassist Volker Heinze later completed the quartet. Bassem Hawar, a teacher at the Baghdad Conservatory for many years, is the master of the ancient Iraqi djose. What's more, he fashioned his instrument himself from fish skin and coconut husks. The extraordinary sound of this unique instrument is exquisitely complemented by the deep richness of Saad Thamir's enchanting voice. The meditative music of Ahoar transports audiences into a transcendental world where time melts away into pure sound and unfettered emotion.

 Web: www.freedesmyter.com, www.ahoar.de, www.albakultur.de

A Millenárissal közös produkció

 04.11-05.31.

Ernst Múzeum

 VÉRITÉ EXPOSÉE

az emlékezetről | about memory

[képzőművészet | visual art]

Művészek | Artists:

Sven Augustijnen

David Claerbout

Ana Torfs

Els Vanden Meersch

Kurátor | Curator:

Simon Kati

Hányféleképpen lehet felidézni egy eseményt, elmesélni egy történetet? Milyen mértékben határozzák meg jelenlegi és egykori körülményeink a múlt felidézését? Miféle töredékekből áll össze egy emlék? Mi befolyásolja a személyes emlékezetet, ami nélkül nem térképezhető fel a társadalmi emlékezet működése? Az izgalmas kérdésekre a kortárs flamand képzőművészet kiemelkedő képviselőinek munkái keresik a választ. A kiállítás címadó művében, valamint egy hírhedt történelmi gyilkosság tárgyalásának vallomásait drámai módon színre állító installációjában Ana Torfs az igazság viszonylagosságát, megtalálásának kilátástalanságát fogalmazza meg. David Claerbout egyetlen pillanatot rögzít több tucat nézőpontból, a többszörözött kép jelentette igazságot szegezve szembe az egy nézőpontú érzékeléssel. Egy másik művében azt vizsgálja, mi történik egy filmjelenettel, ha azt egy nap alatt egymás után 69-szer leforgatják? Egyáltalán beszélhetünk-e még ugyanarról a jelenetről? Els Vanden Meersch, aki az építészetet tekinti az emlékezet próbaterepének, a nácik üdülőhelyének épült, majd laktanyaként működő rendkívüli épületegyüttest láttatja a posztpolitikai feledés kolosszális emlékműveként. Sven Augustijnen pedig megindító két filmjében az emlékezetkiesésben szenvedő beteg portréját rajzolja meg, feledhetetlenül…

How many ways can a story be told or an event recounted? How much do the transient circumstances of the present and past effect the way we view history? What fragments merge to form a complete memory? And how do different people recall the same events or moments in time? What influences individual memory, without which the workings of collective memory cannot be explored? All these questions try to be answered by prominent exponents of Flemish art – Ana Torfs, Sven Augustijnen, David Claerbout and Els Vanden Meersch. The exhibition’s title is referring to Ana Torfs’ work Vérité exposée (Truth Exposed). In this work, as well as in her installation that offers a dramatic staging of confessions made at the trial of an infamous political murder, Ana Torfs presents truth as relative, as something impossible to find. David Claerbout records a single moment from a multitude of viewpoints, setting the truth of the multiplied image against single-perspective perception. In another work, he examines what happens to a film scene if it is shot 69 times a day. Are these really the same scene? Els Vanden Meersch, who calls architecture the test ground of memory, presents Prora - a complex originally built as a resort for the Nazis and then used as a Soviet army post - as a colossal monument to post-political oblivion. While Sven Augustijnen draws a delicate portrait of a patient suffering from chronic memory loss in his two moving and unforgettable documentary films.

Web: www.anatorfs.com, www.elsvandenmeersch.be, www.bamart.be

A Műcsarnok/Ernst Múzeummal közös esemény

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával

04.17.

Millenáris Teátrum – 20.00

ZITA SWOON

[pop]

Stef Kamil Carlens (ének, elektronikus és akusztikus gitár | leading vocals, electric and acoustic guitars)

Eva Gysel (vokál | backing vocals)

Kapinga Gysel (vokál | backing vocals)

Tom Pintens (elektronikus és akusztikus gitár, glockenspiel, zongora és ének | electric and nylon string guitars, glockenspiel, piano and vocals)

Joris Caluwaerts (zongora, Hammond L 100, Fender Rhodes, wurlitzer  és szintetizátor | piano, Hammond L 100, Fender Rhodes, wurlitzer and synths)

Bart Van Lierde (basszusgitár, stick bass | bass, stick bass)

Aarich Jespers (dob | drums)

Amel Serra Garcia (ütőhangszerek | percussion)

A Zita Swoon együttes tagjai kultúrnomádok. Akár lemezen, akár élőben hallgatjuk őket, zenéjük utazás a populáris zene meghatározó hagyományai között. Útjukon találkoznak a népzenével és a blues-zal, sőt, a nyolcvanas évek diszkózenéjével is, miközben előre és hátra lépegetnek az időben tetszésük szerint. Semmiféle elváráshoz és szabályhoz nem alkalmazkodnak: a Frank Zappa és a Funkadelic fémjelezte abszurd funktól, a Bob Dylanre, Neil Youngra vagy Joni Mitchellre jellemző dalok világán át a Tom Waits-féle eklektikáig, sőt, akár a programozott elektronikus zenéig a populáris zene történetének és jelenének valamennyi rejtett zugába elkalauzolják a hallgatót. A Zita Swoon a dinamikai egyensúlyt keresi, miközben feltartóztathatatlan természeti erőként alkalmazza a zenét. Irónia és komolyság, szikárság és érzelmesség, spontaneitás és számítás: az együttes egyedülálló módon lavíroz a definiálhatóság határán. Előadásaik pillanatképek, ugyanazt a dalt soha nem játszák kétszer ugyanúgy. A színpad számukra laboratórium, a közönség pedig hol tárgya, hol alanya a folyamatos kísérletezésnek.

Zita Swoon is a band of cultural nomads. Their music, on record as well as on stage, is a journey through a long tradition of popular music. On their way, they encounter folk and blues, taking detours in the direction of 80s disco and flitting between past and future with almost reckless abandon. At every turn, they refuse to bow to standards and meet expectations. Nothing is anathema: From the absurd funk of Frank Zappa and Funkadelic to the craftmanship of Bob Dylan, Neil Young and Joni Mitchell via the eclectic styles of Tom Waits – and not forgetting the electronic pop of the past and present. Irony and seriousness, austerity and emotion, spontaneity and dependability; Zita Swoon is always in search of dynamic equilibrium, representing music as an irrepressible force of nature that defies definitions. The bands performances are snapshots in time, a song is never performed quite the same, where the stage transforms into a laboratory where the audience is the guinea pig in an ongoing experiment.

Web: www.zitaswoon.com

A Millenárissal közös produkció

04.17-18.

Trafó Kortárs Művészetek Háza - 20.00

WAYN TRAUB / TONEELHUIS

MARIA-MAGDALENA - Wayn Wash III

[színház | theatre] – magyar és angol felirattal / with Hungarian and English subtitles

Koncepció, szöveg, rendezés | Concept, script, direction, play: Wayn Traub Zene, producer | Music, producer: Jåån Hellkvist

Dalszöveg | Song lyrics: Wayn Traub

További szövegek | Additional texts: Jeroen Olyslaegers

Szereplők | With: Wayn Traub, Andy Ng, Gabriel Rios, Lotte Verbeek, Simonne Moesen, Omar Porras, Mo Li, Wenxing Oyang, Shiyun Wang, Yingyu Wang, Jia Wang, Zhibo Zhao, Andrian Fisher, Andrew Wise, Patrick Bebi

Kamera | Camera : Arnout André de la Porte

Műfaj-orgia az excentrikus rendezőtől – film, zene, tánc és színház. Wayn Traub, a 2007-ben Budapesten is bemutatott Maria-Dolores alkotója tér vissza idén, így ismét alámerülhetünk egyedi és különös színházi világába. A Maria-Magdalena annak a trilógiának a befejező része, melynek elkészítésére az eredetileg filmesnek készülő Traub majd egy évtizedet szánt. Wayn Traub munkásságának középpontjában az Antonin Artaud-i rituális színházhoz való „visszatalálás” áll. Nem csupán a néző racionális oldalára akar hatni, hanem ösztönös, zsigeri és erotikus énjére is. Rendezéseiben szent hellyé varázsolja a színháztermet, beskatulyázhatatlan munkája kifinomult és eredeti „totális” művészet. A Maria-Magdalena filmbejátszásainak jó részét Kínában rögzítették majd’ 60 színésszel és táncossal, s a színpadon három vásznat betöltő filmen szerepet kap Zhibo Zhao, Kína első számú női táncművésze, valamint a Puerto Rico-i származású, Belgiumban elő énekes, Gabriel Rios is. A Maria-Magdalena, történet-töredékek, rituális könyörgések és diszkóslágerek segítségével festi meg napjaink világát, amelyben egyedülálló módon keveredik agresszió, az éjszakai élet felfokozott tempója, csalás és csábítás, pusztulás, depresszió, félelem, illetve a szépségre és a harmóniára való törekvés.

Eccentric director Wayn Traub orchestrates a multimedia orgy of genres – film, music, dance and theatre combine for the final part of a trilogy that was a decade in the making. Traub, whose Maria-Dolores was performed in Budapest in 2007, returns with Maria-Magdalena, the latest incarnation of his unique and remarkable theatrical style. Inspired by the distancing techniques of Antonin Artaud, the former film student is not simply interested in appealing only to rational thought, but also to his audience's primeval, visceral and erotic side, transforming the theatre into a sacred space with an art that is refined, original and total. The Maria-Magdalena film footage projected on three screens was shot with 60 actors and dancers largely in China, including China's best known dancer Zhibo Zhao and Gabriel Rios, a Belgian singer of Puerto Rican origin. Through snippets of stories, ritual calls and pop songs, Traub paints a picture of the contemporary world in all its aggression, recklessly fast-paced nightlife, seduction, decline, depression, fear and desire for beauty and harmony.

Produkció I Production: TONEELHUIS
Koprodukció I Co-production: THÉÂTRE DE LA VILLE PARIS (FR), TEATRO DE LA
LABORAL - CIUDAD DE LA CULTURA, GIJON (ES), PRODUCTIEHUIS ROTTERDAM (ROTTERDAMSE SCHOUWBURG (NL), INTERNATIONAL THEATER FESTIVAL V/ KULTURHUS ÅRHUS (DK), THEATERFESTIVAL BOULEVARD 'S HERTOGENBOSCH (NL), THEPLANETARTDIRECTORS (BE)

Wayn Traub mestereinek, Wim De Wildének, Johan Söderbergnek, Freddy Decreusnak és Luc Buelensnek ajánlja ezt a darabot I Wayn Traub dedicates this production to his masters Wim De Wilde, Johan Söderberg, Freddy Decreus and Luc Buelens

Web: www.toneelhuis.be, www.wayntraub.net

A Trafóval közös produkció

04.18.

Millenáris Fogadó – 19.00

KOPERGIETERY

ROHANÁS | RUN

[színház | theatre]

Ötlet és rendezés | Conceived and directed by: Gregory Caers and Ives Thuwis

Szereplők | With: Cédric, Jorge, Zeno, Jelle, Japser, Bosse, Flor, Tuur, Nils, Leander, Abel, Linus, Thomas, Midas, Simon, Oliver, Yahya, Ilja, Boris, Seppe and Kwint

Tudjuk jól, hogy bár a futás szégyen, de hasznos. Ám, hogy ezen kívül még mi minden, hogy megrészegülés, hogy elmerülés a mozgás örvényébe, hogy maga a tömeglélektan, hogy kifejezi az időhöz való viszonyunkat, hogy lehet puszta öröm, erőkifejtés vagy egyszerűen csak észnélküli rohanás – nos, mindennek megértéséhez az 1978-ban alapított Kopergietery társulatának előadására van szükség. A társulatot eredetileg Speeltheaternek hívták, s 1994-ben vette fel a jelenlegi nevet, amikor beköltöztek egy használaton kívüli rézöntödébe. A társulat saját produkcióival Belgiumon és Hollandián kívül tizenhat országban turnézik, köztük Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Kanadában, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban. A Rohanás huszonegy nyolc és harminc év körüli fiú (és férfi!) akrobatikus és életerős előadása, valamennyien a Kopergietery Theatre Workshop művészei. Az előadásra persze lányokat is szívesen várnak! Mi az hogy!

There is a saying in Hungarian that running is both slightly embarrassing yet extremely useful. There are other things that fall into this same category: losing oneself in the joy of movement, and playing by the rules of a shared value system. But how do they express our relationship with time, with unadulterated joy, with physical exertion, and with simple, mindless running? All this and more is explained by this performance of the Kopergietery company, founded in 1978. Run is a performance by 24 male acrobats and athletes aged between eight and thirty, as well as artists from the Kopergietery Theatre Workshop.

The company originally known as Speeltheater took its current name from the disused copper foundry it moved into in 1994 and has toured with its own productions in 16 countries outside Belgium and The Netherlands, including Germany, Austria, France, Canada, South Korea and the US.

Web: www.dekopergietery.be

A Millenárissal közös produkció

04.18.

A38 – 22.00

SHAMEBOY | THE SUBS

[electro]

Shameboy

Luuk Cox and Jimmy Dewit

The Subs
Jeroen De Pessemier, Wiebe Loccufier, Stefan Bracke

Punk-trance, beat-szenny, elektro-funky. Efféle jelzőkkel illethető a flamand elektronikus zenei szcéna két legizgalmasabb formációja, a The Subs és a Shameboy, akik közös koncerten fogják dübörgésbe borítani a dél-budai Duna-partot. Amikor a The Subs néhány igen népszerű tánczenei maxi után piacra dobta igencsak dögös, Kiss my Trance című slágerét, a dolog viccnek tűnt. A zenekar azt próbálta belőni, hogy milyen messzire tudnak elszállni a trance zene keretein belül és kívül. Az eredmény viszonylag egyértelmű: nagyon messzire. Remix-felkérések tömkelegét, fesztivál-meghívásokat és a legpörgősebb nyugat-európai bulikat hozta magával a siker. Legújabb lemezük, a Subculture hallgatható az autóban vagy a nappaliban, kiváló stimulálószer a hálószobához és nélkülözhetetlen segédeszköz bármilyen bulin. Ugyanez mondható el a Shameboy elnevezésű duó (Luuk Cox, Jimmy Dewit) második korongjáról, a 2008-as Heartcore-ról is: egyszerre intenzív, kegyetlen, szívbemarkoló, lemezjátszófaló és mozgáskényszert teremtő. Ahogy a lemezen szereplő figyelmeztetés szól: „Figyelem! Az album hallgatása furcsa viselkedést eredményezhet – különösen a táncparketten!”

Punk-trance, beat and elektro-funk. These are some of the musical buzzwords used to describe Subs and Shameboy, two of the most exciting formations on the Belgian electronic dance scene in a long time. When The Subs released “Kiss my Trance” on the back of several successful singles, it all still seemed like little more than a sick joke. The aim was to see how far the boundaries of trance could be stretched. The answer: The sky's the limit. The experiment was a success, the trio is inundated with remix requests, festival bookings and invitations to play at some of Europe's wildest parties. Their latest album Subculture feels at home in the car or living room, yet it is the perfect bedroom stimulant and an essential ingredient to any party. The same can be said of Heartcore, the second long player by Luuk Cox and Jimmy Dewit, also known as Shameboy. The album is an intensive, merciless and heart-stopping piece of sound system vandalism that comes with a health warning that gives you some idea of what you’re going to be presented with: "Attention! Listening this album may cause weird behaviour - especially on the dancefloor!".

Web : www.shameboy.com, www.thesubs.be

Az A38-cal közös produkció